Gyengénlátó Változat

Elérhető az egyetemi COST pályázati felhívás!

1916-european-cooperation-science-and-technology-cost.png

A COST a Management Committee ülésekre való kiutazáshoz, workshopokon, akciókhoz kapcsolódó konferenciákon való részvételhez, kutatói mobilitáshoz (short-term scientific missions, STSM), illetve az akciók eredményeihez kapcsolódó disszeminációs tevékenységekhez nyújt támogatást. A COST-akciók kutatási költségeit a résztvevők maguk teremtik elő saját intézményi forrásaikból, elkülönített központi keret a kutatás finanszírozására nincs.

A COST együttműködés érvényben lévő szabályai szerint – a keretprogram költségvetéséhez hozzájáruló COST-tagországok kutatói (így a magyar kutatók is) az igazgató bizottsági és a munkacsoportüléseken való részvételük költségeinek utólagos megtérítését kérhetik a COST-tól.

A COST Association 2023. július 4-én tájékoztatta a COST akciók résztvevőit, hogy a 2022/2056 számú tanácsi végrehajtási határozat értelmében a magyar alapítványi egyetemek kutatói a továbbiakban nem vehetnek részt COST akciók tevékenységeiben, és ez a már futó akciókra is vonatkozott, nem csak a határozat dátuma után indulókra. Az NKFI Hivatal a döntésre reagálva július 5-én és július folyamán több hivatalos levelet küldött a COST Association igazgatójának, melyben jeleztük, hogy a COST által hozott határozat nincs összhangban a tanácsi határozattal, hiszen az a részvételt társult tagként továbbra is engedélyezi az alapítványi egyetemeknek, csak a velük való pénzügyi kötelezettségvállalást tiltja. Kértük közreműködésüket a tanácsi határozatnak megfelelő feltételrendszer kialakításában és abban, hogy a helyzetet világos, fair és inkluzív kommunikáció övezze.

Kérelmünk alapján a COST új határozatot fogadott el, melynek értelmében 2023. november 1-től a Horizont Európa szabályoknak megfelelően vehetnek részt magyar alapítványi egyetemek kutatói COST akciókban, azaz közvetlen támogatást nem kaphatnak, Grant Holderek és ún. Local Organiserek nem lehetnek, de részt vehetnek az akciók tevékenységeiben. Az akciókban való részvételhez szükséges pénzügyi támogatást a Kormányzati Önerő Alap biztosítja.

A 2020-2.1.1-ED-2024-00313 azonosítószámú Támogatási szerződés keretében, a Kormányzati Önerő Alap támogatásával Egyetemünk kutatóinak is lehetősége van a COST keretében külföldi utak finanszírozására.

További részletekért és pályázással kapcsolatos kérdésekben Dr. Nyikos Bendegúz projektmenedzsertől (nyikos.bendeguz@uni-sopron.hu) kérhetnek tájékoztatást.

NKFIA_infoblokk_projekt.jpg

Cikk nyomtatása E-mail

Kapcsolódó elérhetőségek

Dr. Nyikos Bendegúz
projektmenedzser, óraadó (ÜTI)
I. em. 131.
+36 99 518-463
Innovációért és vállalati kapcsolatokért felelős rektorhelyettes